Nem légzésterapeutának készültem

Jogászból IT vezető, IT-sból légzésterapeuta. Mi vezetett engem ide? Miért dolgozom légzésterapeutaként?

Azért, mert tudom, hogy milyen érzés kimerültnek lenni, túlterheltnek, szorongónak. Zsonglőrködni a munkával, a magánélettel, a túlzott elvárásokkal, és közben elveszíteni a kapcsolatot önmagammal.

De már azt is tudom, milyen érzés végre leengedni, ellazulni, fellélegezni (szó szerint) és újra kapcsolódni a testemmel.

Na de menjünk vissza egy kicsit az elejére: hogy hogyan kerültem én ide.

Miből lesz a cserebogár...

Jogásznak és pszichológusnak, majd német jogi szakjogásznak és szakfordítónak tanultam, Imádtam az alkotmányjogot: kutattam, publikáltam, versenyeztem, jogi folyóiratot szerkesztettem. Közben világéletemben sportoltam. 2016-ban az olimpiai íjászat mellett tettem le a voksom, és azóta is aktívan versenyzem.

Ezért mindig fontos volt nekem az, hogy megférjen a magánélet a munka mellett. 

Az egyetem után viszont újra és újra ugyanabba a dilemmába ütköztem, hogy: munka vagy magánélet. Vagy ez, vagy az. Én viszont mindkettőt akartam.

Én csak egyensúlyt akartam

Gyerekként azt láttam a szüleimen, hogy folyamatosan dolgoznak. Nem azért, mert ehhez volt kedvük, hanem mert muszáj volt. De folyamatosan feszültek, ingerültek, kimerültek voltak. Így mélyen belülről jött nekem az, hogy én ezt máshogy szeretném.

Amikor munkát kerestem, akkor rengetegszer hallottam a tágabb családi és baráti körökből, hogy "a világ nem így működik", "semmilyen munkahelyen nem fogják tolerálni, hogy a magánéletedet helyezed előtérbe", "a munkát nem kell szeretni". Én pedig azt éreztem, hogy oké, akkor az a hely nem nekem való. És ott is hagytam sorra azokat a munkahelyeket, amiknél egy kicsit is azt éreztem, hogy na, ez most már belemászik a magánéletembe.

De vissza ennek az idegrendszeri oldalához.

Többször kiégtem. Nagyon fiatalon. Kezdtem elbizonytalanodni. Azt éreztem: tényleg teljesen irreális, amit szeretnék? Tényleg teljesen irreális az, hogy én nem szeretnék kiégni? Tényleg be kell, hogy daráljon elgem is a túlhajszoltság kultúrája?

A testi tünetek

Aztán ez az egész elkezdett testi tüneteket ölteni, amik egyre súlyosabbak lettek. Túlszerveztem a mindennapjaimat, egyébént olyan tevékenységekkel, amiket szerettem, és szívesen csináltam. Elkezdtem szorongni, lemondtam a programjaimat az utolsó pillanatban. Aztán ez odáig fajult, hogy sokszor már nem volt kedvem semmihez, inkább csak otthon voltam a négy fal közt. És bizony volt, amikor magzatpózban feküdtem otthon, és semmit nem akartam csinálni. Teljesen bezárkóztam.

A versenyen szétesett a fókuszom, és folyamatosan ott kattogott a fejemben, amit egy EDZŐ mondott nekem, hogy "neked úgysem fog sikerülni, te már túl öreg vagy".

A testem pedig mindezt átvette: szorongó testtartás, állandó izomfeszülés, felszínes légzés.

Hiába jártam pszichoterápiára, hiába értettem fejben mindent, a szorongásom mégsem oldódott. Gyógytornáztam napi szinten, masszázsra jártam heti szinten, a testtartásom mégsem javult tartósan. Így pedig egy ördögi körben találtam magam.

Aztán találtam rá a légzésre.

Magam miatt kezdtem el, és kezdtem rájönni arra, hogy a légzés nem csak egy technika, hanem közvetlen út az idegrendszerhez.

Amikor megtanultam szabályozni az idegrendszerem, szépen elkezdett minden más is a helyére kerülni:

- helyreállt a testtartásom,

- újra tudtam fókuszálni,

- elmúltak a koncentrációs problémáim,

- jobban tudtam aludni

- bármikor meg tudom magam nyugtatni.

- elkezdtem tudni felállítani a saját határaimat

- ha félek is egy helyzettől, bátran belemegyek, nem pánikolok, hanem megfontoltan végigviszem.

- versenyen újra ki tudom zárni a külvilágot és magabiztosan ott lenni a jelenben. 

A légzésterápián pedig azt tapasztaltam, hogy a testben tárolt feszültség szinte azonnal oldódik. 

Aztán amikor felenged az ember teste, akkor megérkezik a felismerés, hogy: Aha! Ez volt a probléma! És errefelé lesz a megoldás."

És mindeközben visszataláltam saját magamhoz.

Ahogy erre az időszakra visszatekintettem, megszületett bennem az, hogy én szeretném ezt neked is átadni. Azt, hogy megtapasztald:

- képes vagy meghúzni a saját határaidat,

- képes vagy újra a kezedbe venni az életedet, és saját magad irányítani, nem pedig különböző események elszenvedőjeként benne lenni.

Egy légzésterápián nem kell erősnek lenned. Nem kell teljesítened. Nem kell semmit megoldanod. Csak nyugodtan feküdnöd, lélegezned, és bízni a folyamatban.

Az a célom, hogy egy biztonságos térben megtapasztald, milyen az, amikor az idegrendszered megnyugszik, a tested ellazul, végre fellélegezhetsz, és átveheted az irányítást a saját életed felett. :)